Page 82 - Județul Sălaj - prezentare
P. 82

Történelmi ismeretek
              Mihály Vitéz goroszlói csatában ara-                                 december  1-jén  aktívan  részt  vett
              tott győzelmét egy 26 méter magas                                    a  Nagy  Unió  megvalósításában.  A
              emlékmű jelöli, amelyet Victor Gaga                                  Vezető  Tanács  elnöki  pozíciójának
              szobrászművész,  1976-ban  az  azo-                                  betöltésével Iuliu Maniu sikeresen
              nos nevű dombra épített, a talapza-                                  végrehajtotta  Erdély  közigazga-
              ton  Mihai  Vitéz  harcjelenetei  van-                               tásának gyors integrációját az egye-
              nak ábrázolva, efölött pedig obeliszk                                sített Romániával. Három kormány
              látható,  amely  három  párhuzamos                                   alatt volt Románia miniszterelnöke
              pengéből  áll,  ezek  a  három  román                                1928-1933 között.
              országot  képviselik,  kívülről  a  felső  „Simion Bărnuțiu” Múzeum, Oláhbaksa
              rész felé haladva megjelennek ezek   A megye történelmét jelentős szi-  1940. augusztus 30-i bécsi döntést
              címerei is.                        lágysági személyiségek is szegélye-  követően Szilágyság a magyar közi-
                                                 zik,  akik  hozzájárultak  a  nemzeti   gazgatás alá tartozott, azon megyék
                                                 történelmet alakító eseményekhez.   részét  képezte,  amelyet  átadtak  a
                                                 Így ha azt mondod, Szilágyság, azt   Horthy vezette Magyarországnak, a
                                                 is  mondod,  hogy  Simion  Bărnuţiu   Szilágy megyei Ipp és Ördögkút te-
                                                 és Iuliu Maniu. Simion  Bărnuţiu  a
                                                 negyvennyolcas  nemzedék  egyik
                                                 kiemelkedő  alakja  volt,  aki  for-
                                                 radalmi  hazafi,  tudós,  tanító,  és
                                                 harcolt  az  erdélyi  románok  jogai-
                                                 ért, így az 1848-1849-as román for-
                                Hős emlékmű, Ipp  radalom  ideológusává  és  lelküle-
                                                 tévé vált. Simion Bărnuţiu nagyban
               A középkor nyomai Szilágy megyé-  hozzájárult  az  egyesített  Román   Hősi emlékmű, Ördögkút
               ben több mint 20 vallási épületen   Fejedelemségek filozófiai, politikai   lepülések lakosai felidézik a mai és
               láthatók, ezek a templomok ma is   és  jogi  gondolkodásának  kialakí-  a jövő nemzedékeinek is az akkori
               őrzik kisebb vagy nagyobb mérték-  tásához,  diákok  és  egyetemisták   kor történelmi eseményeket.
               ben  ugyanazt  a  megjelentést,  a-       számára  készült  anyagokat  hozott
               mellyel  abban  az  időben  rendel-  létre,  nagy  értékű  munkákat  írt,   1950-ben az ország gazdasági-közi-
               keztek,  amikor  megépítették  őket.   amelyek elvei ma is aktuálisak.  gazgatási  felosztásával  egy  időben
               Ennek a korszaknak az emlékét őrzi                                  jelentős  változások  történtek  Szi-
               a legrégebbi Szilágy megyei temp-                                   lágy  megyében.  Felbontják  és
               lom  -  a  somlyóújlaki  református                                 felosztják  a  három  északnyugat-
               templom, amelyen a 13. század vé-                                   romániai régió között: Nagybánya,
               gére jellemző szobrászati elemek ta-                                Bihar (Körösvidék) és Kolozs. Majd,
               lálhatók . Emellett, a megye terüle-                                1968-ban egy másik, a Román Szo-
                      6
               tén vannak más, a 15. században és                                  cialista  Köztársaság  területének
               ezt  követően  épült  templomok  is,   “luliu  Maniu”  emlékház,    adminisztratív   megszervezésére
               amelyek  mind máig nagyon jó ál-   Szilágybadacsony                 vonatkozó  törvény  szerint  Szilágy
               lapotban vannak.                                                    megyében, számtalan említés után
                                                 A memorandista generációt Szilágy
                  Somlyóújlaki református templom                                  újból  megjelenik  az  ország  térké-
                                                 megyében  George  Pop  de  Băseşti
                                                 képviselte, aki támogatta az erdélyi   pén, a mai helyzete szerint, amely
                                                 románok  jogait,  és  képviselő  volt   azonban sokkal kisebb, mint a két
                                                 a  budapesti  parlamentben  három   világháború  közötti  igőszakban.
                                                 időszakban. 1918. december 1-jén   Az  időszak  antikommunista  politi-
                                                                                   kai meggyőződéseit Szilágy megye
                                                 elnökként vezette a gyulafehérvári
                                                 Nagy Nemzetgyűlést.               másik  leghíresebb  személyisége
                                                                                   képviselte  -  Corneliu  Coposu,  akit
                                                                                   letartóztattak  és  17  éven  át  kom-
                                                 A  Nagy  Egyesülés  generációjának
                                                 képviselője,  luliu  Maniu,  Sziágy   munista  börtönökben  tartottak,
                                                                                   majd 1989 után újra aktív politikai
                                                 megye  egyik  híres  személyisége
                                                 volt, Románia történelmének egyik   szerepet vállalt Romániában.
                                                 legrangosabb  politikusa,  aki  1918.
                                                                                                                 3
                                      6 Muzeul Județean de Istorie și Artă Zalău - Noi despre noi, Elemente reprezentative ale patrimoniului cultural sălăjean
   77   78   79   80   81   82   83   84   85   86   87