Page 95 - Ghidul investitorului în județul Sălaj
P. 95
Szilágy megye - a befektetések célállomása. A mi érveink
Szilágy megye Románia Északnyugati Fejlesztési Ré-
giójának központjában, Észak-Erdélyben helyezkedik el,
2
területe 3.864,4 km , földrajzi elhelyezkedésének és annak
köszönhetően, hogy Románia nyugati határának közelében
található, kedvező helyen van.
84 km 100 perc 120 perc autóval 215 910
A megyét az európai E81-es út szeli át és az Erdélyi Au-
autóval románia északi határa lakossal
tópálya keresztezi (tervezési szakaszban van), amely körül-
belül 84 km-es távon fog áthaladni a megyében, 3 belépési
ponton keresztül válik elérhetővé. Ezen túlmenően, a megye
hálózattal is rendelkezik, amelyet néhány folyó alkot, a Krasz-
és a megyei önkormányzatok állandó feladatai közé tartozik
na folyón pedig a Varsolci vízgyűjtő tó található, amely össze-
a megye regionális, interregionális és európai utakkal való
tett szerepet játszott úgy a megye városi központjainak vízel-
közúti kapcsolódásának biztosítása. A magyarországi ha-
látásában, mint az árvizek megelőzésében.
tárhoz közel helyezkedik el, amely körülbelül 120 perc au-
2017. január 1-jén Szilágy megye 215 910 lakossal rendel-
tóval, és az Ukrajnával szomszédos határ, valamint a nemzet- 4
kezett (a Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint), települési
közi repülőterekhez való közelsége - a kolozsvári Avram Iancu
hálózata 4 városból és 57 községből áll. Szilágy megye közigaz-
Nemzetközi Repülőtér autóval közel 100 percre található -
gatási központja a Zilah megyei jogú város, amely több mint
nagyobb megközelíthetőséget biztosít Szilágy megye számára. 5
69 000 lakossal és több mint 200 000 lakosra kiterjedő be-
A megye viszonylag gazdag és egyenletesen elterülő vízrajzi
folyási területtel rendelkezik, a megye különleges jellemzőjét
az etnikai (románok - többségi lakosság, magyarok, romák,
szlovákok stb.) és a vallási (ortodox, református, római- és
görög-katolikus, neoprotestáns felekezetek stb.) sokszínűség
képviseli.
A megye a 2030. évig kitűzött fejlesztési szemlélete az
elképzelés szerint, amely az irányjelző dokumentumok-
ban meghatározott, az állampolgárok életminőségének
minőségbeli javulását kínálja, a megkülönböztetésmentes
foglalkoztatáshoz és a minőségi közszolgáltatásokhoz való
4. ábra. Románia térképe Szilágy megye megjelölésével hozzáférés révén, a fenntartható fejlődés elveinek megfelelően,
illetve a térség vonzerejének növelését a befektetők és a turis-
6
ták tekintetében .
2
4,5 6
www.insse.ro Szilágy Megye Fejlesztési Stratégiája a 2015-2020. időszakban